-Blair Gardner kérem fáradjon az igazgatói irodába! - hallottam a hangosbemondóba, hogy engem hívatnak. Soha nem voltam rossz gyerek, nem kerültem bajba. Igazából nem is értettem miért hívatnak be. Az osztályban az összes szempár rám szegeződött, mire felálltam és elnézést kérve Mrs.Peterson-tól kisétáltam az ajtón. Az igazgatói elé érve bekopogtam és a titkárnő már nyitotta is az ajtót. Bementem és meg sem álltam az igazgatónő íróasztaláig.
-Jó napot kívánok, Mrs.Swan. Hívatott.- motyogtam halkan a cipőm orrát bámulva.
-Igen, kérlek Blair ülj le. - megvárta amíg leülök és nagyot sóhajtva folytatta. -Sajnálom, hogy ezt nekem kell közölnöm veled, de édesapád autóbalesetet szenvedett, most kórházban van. - Ne. Az apukám kórházban van. Nem veszíthetem el, nem marad senkim. A nő aki a biológiai anyám, ő elhagyta apát és engem alig egy hónappal a születésem után.
-Nagyon súlyos?- tettem fel a kérdést.
-Azt hiszem jobb ha most bemész a kórházba. Én nem tudom pontosan mi történt. - bólintottam és sokkos állapotban hagytam el az igazgatóit. Apa felesége, Liv most éppen Amerikában van a két fiával. Egyedül nem maradhatok abban a házban, előre tudom, hogy félnék. A folyosón láttam egy férfit a cuccaimmal a kezébe.
-David! - indultam felé és szinte belécsapódtam ahogy megöleltem. Apám legjobb barátja, rengeteg időt töltünk együtt, családostól járunk nyaralni. A Beckham család igazán közel áll a szívemhez. A második családom mondhatni.
-Szia Blair.- puszilt a hajamba. Kibontakoztam az öleléséből és elindultunk ki a suliból, mielőtt még kicsengetnek.
-Fogadjunk mennyire meglepődtek, hogy helyettem maga David Beckham lépett be az osztályterembe.
-Hát, mondhatni. De csináltam közös képet a tanárnőddel és adtam aláírást is mindegyik kis osztálytársadnak aki kért. - vonta meg a vállát. Beültünk David fekete Range Rover-be és egyenesen a kórháthoz hajtottunk. Berohantam és a recepciónál kiabáltam a nővel, hogy figyeljen rám. Oké, lehet túlzás kiabálni, meg éppen egy másik nővel beszélt de nekem sürgős dolgom volt. Kideríteni, hogy van apám. A recepciós végre rám figyelt.
-Hol találom Dave Gardnert?
-Ön hozzátartozója?
-A lánya vagyok! Az istenért mondja már hol van! - förmedtem rá újra a nőre.
-Kérem nyugodjon meg kisasszony...
-Hogy nyugodjak meg, ha azt se tudom mi van az apámmal?
-Hé, Blair! - lépett mellém David.- Elnézést, hölgyem, csak nagyon aggódik a lány az édesapjáért. - a recepciós szerelmesen nézett fel Davidre.
-Öhm.. Semmi probléma. Érthető. - kattintott kettőt a gépen.- Jobb szárny 320-as szoba.
-Köszönjük.- David futott utánam. -Blair állj meg! Nyugodj meg! - szinte berobbantam a liftbe ami felvitt minket a 4. Emeletre. David megragadta a karomat, hogy ne tudjak elszaladni. -Na. Ha megvártál volna, most már tudnád mi van Dave-vel.
-Mi? Mondjad! - torpantam meg de rögtön folytattuk utunkat a folyosó vége felé.
-Egy kis Fiat-os belerohant apád Jeep-be az egyik kereszteződésben. Mentő hozta be mindkettejüket, a Fiat vezetője még az intenzíven van. - kicsit megkönnyebbültem de még mindig aggódtam apáért. Bekopogtam a 320-as szoba ajtaján, mire egy nővérke kinyitotta és elvonult egy tálcával a kezében. Bementünk és megláttam aput bekötözött fejjel, zúzódásokkal, lila, kék zöld foltokkal teli arccal, testtel.
-Apa...-suttogtam és leültem mellé az ágyra. Egy doktor lépett be a kezében egy mappával.
-Á, Mr. Gardner hozzátartozói! - mosolygott ránk.
-Hogy van az apám?- néztem fel az őszülő dokira.
-Elég komoly agyrázkódása volt,erős fájdalomcsillapítókat kap. Mesterséges altatást igényel.
-Meddig alszik?- egyszerű kérdés. Remélem a doki is érti.
-Egy hétig biztosan. Utána meg a vizsgálatok eredményei döntik el.
-Köszönjük doktor úr.
-Kérem.- biccentett és elhagyta a szobát.
••••••••••
Kb egy óra múlva megint David kocsijában ültem, hazafelé tartottunk. Megállt a kapu előtt.
-Blair, menj, szedd össze néhány cuccod. Amíg Dave kórházban van nálunk fogsz lakni.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Semmiség. Nem hagyhatom, hogy a legjobb barátom 15 éves lánya egyedül maradjon hetekre. - mosolygott vissza én meg gyorsan bementem a házba és a szobám felé vettem az irányt. Elővettem egy nagy sporttáskát és mindenféle ruhát dobáltam bele. A fürdőből is összeszedtem a piperecuccom és még gyorsan a laptoptáskámba bedobáltam az iPadem, iPodom és a MacBookom meg a töltőket és már robogtam is lefele lépcsőn majd ki az utcára. David segített a csomagtartóba bepakolni a cuccom és már indultunk is hozzájuk. Nem lakunk messze egymástól így kb 5perc alatt meg is érkeztünk a Beckham villába. Harper rohant elénk a bejárati ajtótól.
-Blair!!-kiabált, mire nevetve felkaptam a négy éves kislányt és nyomtam egy puszit a homlokára.
-Harper! Hiányoztál.
-Te is nekem.- ölelt meg jó szorosan.- Anyu mondta, hogy egy darabig velünk laksz majd. Ugye játszunk?
-Biztosan játszunk sokat.- mosolyogtam rá, mire elvigyorodott. Leraktam a földre és mint akit puskából lőttek volna ki úgy rohant vissza a házba. David csomagjaimmal a vállán tessékelt be maga előtt az ajtón. A nappaliba érve megláttam Cruzt és Romeot, amint valami bugyuta mesét néztek a tévében.
-Sziasztok fiúk.- a két srác felkapta a fejét és rögtön átkapcsoltak valami lövöldözős filmre. David csak nevetett rajtuk ahogy én is. Odahajoltam és puszit nyomtam mindkét fiú arcára.
-Szia Blair. - hallottam a hátam mögül Victoria hangját.
-Victoria! Csodásan festesz, mint mindig. - öleltem meg.
-Nagyon sajnálom ami édesapáddal történt. Nálunk addig maradhatsz ameddig akarsz. Ja és beszéltem az igazgatónőddel, mostantól magántanuló vagy.
-Köszönöm, hogy elintézted. - mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit az arcára. Brooklyn ballagott le a lépcsőn egy szál alsóban. Hű. Eléggé kigyúrta magát azóta, mióta utoljára láttam.
-Brooklyn, kisfiam! Vendégünk van! Legalább egy póló lenne rajtad! -rivallt rá az édesanyja.
-Szia Brook.-köszöntöttem. Rám vigyorgott majd adott két puszit.
-Hali Blair. Mi járatban errefele? - folytatta útját a konyhába én meg követtem.
-Apu balesetet szenvedett és most itt leszek veletek egy darabig.
-Sajnálom.- nézett rám miközben a hűtőben turkált.- Cruz másról sem beszél mostanában csak rólad.- felnevettem.
-De aranyos. Mondd meg neki hogy keressen inkább egy korban hozzáillő lányt.
-És Romeo? Ő is fiatal még hozzád?
-Na mi van Brook? Kerítőt játszol?
-Nem, csak beígértem nekik hogy ha legközelebb találkozunk rákérdezek dolgokra nálad.
-Értem.- nevettem fel. Annyira abszurd volt. Ki ne vágyna arra rajtam kívül, hogy egyszer két Beckham srác is odáig lenne érte?
-Szóval?
-Igen, Romeo is fiatal. Egy tíz év múlva talán megkereshet ezzel megint de addig még várnia kell. Meg különben is nem randizok olyan fiúkkal akik olyanok mintha az öcséim lennének. Mondjuk mivel Beckhamek lehet kivételt teszek de nem biztos. - kacsintottam Brookra, mire felnevetett.
-Blair! Brooklyn! - hallottuk Harper hangját. Pár pillanattal később kicsapódott a konyha ajtaja és Harper trappolt be rajta.
-Na mizujs picur?- kapta fel Brooklyn és nyomott egy gumicukorbékát a szájába. A kislány felnevetett és megcsapdosta a testvére vállát.
-Ne már Brook így elhízok.
-Nekem így vagy tökéletes Harper.- a kislány egy óriási cuppanós puszit nyomott a bátyja arcára. Meghatottan figyeltem a jelenetet.
-De én úgy akarok kinézni, mint Blair! - mindketten rám néztek.
-Jajj, Harper, ne rám akarj hasonlítani.-léptem melléjük.- Te így vagy tökéletes ahogy vagy. Hozzáteszem remek géneket örököltél.- kacsintottam rá mire elvigyorodott és megölelt. Visszamentünk a nappaliba. A szőnyegen voltak a cuccaim, gondoltam felviszem őket az ideiglenes szobámba. Brooklyn mellém lépett és rögtön elvette a sporttáskám, Romeo megfogta a laptoptáskám, Cruz meg a válltáskám vitte a bátyjai után. Én felkaptam Harpert.
-Harper itt mindig ilyen a kiszolgálás? - vigyorogtam.
-Á, dehogy csak miattad van.- legyintett a fejét rázva. Követtük a fiúkat a második emeletre. Brooklyn szobája mellett van az én ideiglenes szobám, a jobb oldali folyosón. A bal oldali folyosón a többi gyerek szobája található. A srácok bevitték a cuccaim és sorba álltak, mint az orgonasípok. Először Cruz, majd Romeo és Brook arcára nyomtam egy-egy puszit. Harper szomorúan állt a testvérei oldalán.
-Engem kihagytál. - görbítette le a száját. Leguggoltam mellé és adtam egy puszit neki is.
-Hahó gyerekek.- lépett be David a szobába. - Hagyjátok kicsit Blairt, hadd pakoljon ki. Sorban kivonultak. Brook visszanézett rám majd becsukta az ajtót. Bármennyire is szeretem őket azért jó egy kis csend. Kipakoltam a cuccaimat a szekrénybe elővettem a tabom amikor kopogtak.
-Gyere.- szóltam ki. Brooklyn lépett be az ajtón most már felöltözve teljesen.
-Nem zavarlak?
-Nem, dehogy.- ráztam meg a fejem és felhúztam a lábaim törökülésbe, hogy Brook is elférjen az ágyon mellettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése