3.fejezet

-Brooklyn Beckham! Most azonnal tegyél le! -visítottam. Mint aki meg se hallotta volna a szavaimat, fogott és beledobott a medencébe. -Brooklyn! - jöttem fel a víz felszínére.- Meghalsz! - kiáltottam és kimásztam a vízből és a fiú után eredtem. Lendületből ráugrottam a hátára, mire elesett és mindketten a földön kötöttünk ki.
-Baszki. - röhögött Brook. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors vagy.
-Ez van tesóm.- vontam meg a vállam nevetve. Ráültem a hátára és nem engedtem felállni a padlóról.
-Na leszállnál rólam végre Blair? - csapkodta a padlót mint egy óvodás. Felálltam és ő is rögtön felpattant. Bemásztunk a jakuzziba. Kényelmesen elhelyezkedtünk és hagytuk magunkat áztatni a meleg vízben. Kinyúltam a vízből a telefonomért (vízálló tok persze azért rajta van) és felnéztem Twitterre. Jött vagy 3000 új követőm. És egy csomó üzenetem. Megnyitottam az üzeneteket és kezdtem olvasgatni némelyiket. Eközben végig éreztem magamon Brooklyn tekintetét.
-Figyu Brook.- még csak fel se pillantottam a telefonom kijelzőjéről. - Mi lenne ha nem bámulnál?
-De gyönyörű vagy. - szólalt meg halkan. Ezzel elérte, hogy rápillantsak. Mélyen a szemembe nézett és elmosolyodtam. Mellé csúsztam és nyomtam az arcára egy puszit. Annyira jól esik amikor ilyeneket mondd bárki.
-Istenem, most annyi lány lenne a helyembe! - vigyorogtam Brookra mire felnevetett.
-De én nem akarom, hogy más lány legyen a helyedbe. - húzott közelebb magához. Így összeölelkezve pihentünk tovább a buborékok között. Brookkal mindig is közeli volt a kapcsolatunk de nem teljesen így, mint most. Régebben úgy viselkedtünk, mint két testvér, most meg lassan, mint valami nyáladzó szerelmespár. Persze nem bánnám, ha szerelmespár lennénk, sőt... Nem! Blair ilyenekre ne is gondolj! Feltápászkodtam álló helyzetbe majd kiszálltam a vízből.
-Hova mész?
-Nagyon elálmosodtam. - vontam meg a vállam és magam köré tekertem egy törülközőt. Nagyjából megtörölköztem és kibontottam a hajam. Visszatértem a szobámba, gyorsan átöltöztem valami kényelmesbe és már ugrottam is az ágyamba aludni egy kicsit. Nem sokkal később arra ébredtem, hogy valaki hirtelen rám ugrott.
-Harper!- öleltem magamhoz a kislányt.
-Blair! Úgy hiányoztál. - nyomott egy cuppanós puszit az arcomra.
-Te is nekem.
-Ugye ma te olvasol nekem este?
-Persze.- mosolyogtam rá.- De most menjünk vacsorázni! -kaptam fel az ölembe és lerobogtunk a lépcsőn egyenesen a konyhába. Már mindenki az asztalnál ült, csak ránk vártak. Vacsora után Victoria elvitte Harpert megfürödni, én meg leszedtem az asztalt és elkezdtem mosogatni. Brooklyn odaállt mellém és törölgette a vizes tányérokat. Már elég későre járt, legalább is Harpernek, ugyanis neki holnap oviba kell mennie. Mire végeztünk a mosogatással, mehettem is Harper szobájába olvasni neki. Nagyon hamar elaludt a kis drága, biztos nagyon fáradt volt. Bementem a szobámba és megijedtem, mert Brook ott ült az ágyamon.
-Úristen Brooklyn! Megijesztettél! -tettem a mellkasomra a kezem. A szívem vadul kalapált.
-Bocsi.-vigyorgott rám. - Csak gondoltam nézhetnénk valami filmet.
-Jó ötlet. Csak előbb gyorsan lezuhanyzok addig keress valamit.- kacsintottam rá, majd a pizsimmel elvonultam a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, elintéztem minden teendőmet és visszatértem Brookhoz.
-Hű.- nyitotta nagyra a szemeit ahogy meglátott. Lehet hogy nem az egyik Calvin Klein bugyimat és egy egyszerű szürke trikót kellett volna felvennem. De hát ha ez a pizsim akkor ez és kész.
-Na találtál valamit? -vágódtam le mellé az ágyra.
-Öhm aha. Megnézhetnénk A texasi láncfűrészest mondjuk.
-Horrort? Sötétben?
-Miért talán félsz?- vigyorgott rám kihívóan.
-Nem, csak fogok. - vigyorodtam el én is, ismerem magam, tuti félni fogok a film után egyedül a szobában. Brook megrázta a fejét és elindította a filmet. Esküszöm ez a film másfél óra szenvedés volt számomra. Kb végig Brooklyn nyakába temettem az arcom, mert a csávesz a láncfűrésszel mindenkit feldarabolt. Undorító beteges film az tuti.
-Blair, már vagy öt perce vége a filmnek. - simította meg a karom Brook, Felkaptam a fejem és vállon csaptam.
-Brooklyn Beckham! Miért nem szóltál?
-Élveztem a helyzetet gondoltam várok még egy kicsit.- vont vállat mire hitetlenkedve elnevettem magam. Kikapcsoltam a gépet és elfeküdtem alváshoz. Brooklyn már tápászkodott volna fel de megragadtam a karját és visszarántottam.
-Nem maradsz? - kérdeztem reménykedve, hogy nem hagy egyedül ez után a film után. Meg kiskorunkban is rengeteget aludtunk együtt, semmi fura nincs ebben.
-Vártam, mikor kérdezed meg. - kapcsolta le a lámpát és bebújt mellém a takaró alá. Mondom én, lassan olyanok leszünk mint a szerelmesek. Átkarolt én meg a mellkasára hajtottam a fejem. Próbáltam elaludni, de nem igazán sikerült.
-Na mi a baj, B? -szólalt meg halkan Brook.
-Nem tudok aludni. Egy 16 éves nehezen vallja be, de nekem hiányzik apa annak ellenére, hogy általában az idegeimre szokott menni a baromságaival.
-Minden veled egykorú így érezne a helyedben. -nyomott egy puszit a fejemre én meg szorosan magamhoz öleltem.
-Köszönöm, hogy vagy nekem Brooklyn. Nálad jobb barátot el sem tudnák képzelni. - megsimította hajam, majd hagytam, hogy az álom magával ragadjon.

                                                                               ***

Másnap reggel a nap sugaraira ébredtem. Fájdalmasan nyögtem fel és egy párnát dobtam az ablak felé, remélve ezáltal behúzódik a függöny. Nem is kell mondanom, hogy a tervem sikertelenül sült el.
-Brook,- nyöszörögtem.
-Hmm?- emelte fel arcát a párnáról.
-Csinálj valamit a függönnyel. Nem tudok aludni. - mutattam az ablak felé, mire Brooklyn elfordult az éjjeliszekrény felé elővett a fiókból egy távirányítót, amin megnyomott egy kék gombot mire a függöny lassan eltakarta az ablakot és a nap sugarait.
-Köszönöm. - motyogtam hálásan és perceken belül visszaaludtam. Nem sokkal később a telefonom pittyegésére ébredtem. Penelope hívott FaceTime-on. Gyorsan felvettem és álmosan pislogtam bele a kamerába.
-Szia B! Mizu?
-Szia Penelope! Éppen felkeltettél. - dörzsöltem meg a szemem és ásítottam egy nagyot.
-Upsz, bocsika. Nálatok ilyen sötét van? alig látok belőled valamit.
-Nem, csak be van húzva a függöny. De várj egy kicsit szerzek fényt. - átnyúltam a még mindig alvó Brooklynon a távirányítóért és megnyomtam a piros gombot mire a függöny szétnyílt. Nem hagytam teljesen szétnyílni, nehogy Brook felkeljen a hirtelen fényre.
-Máris jobb. Hűha csajszi te aztán ki vagy virulva! Kufircoltál egyet mostanság?
-Pen! -szóltam rá aki erre csak elnevette magát.
-Nyugi, babám, csak ugratlak. Jajj, meséltem, hogy szünet elején megyek egy hétre Londonba? Apa valami konferenciára megy én meg vele tartok, hogy láthassam a hülye fejedet.
-Ez komoly? Úristen Penelope! Ez csodás! Mindenképpen megyünk majd vásárolni, meg fagyizni meg minden ilyen tinilányos dolgot csinálunk! - nevettem fel halkan.
-Például fagyi evés közben bőgünk a Titanic-on miközben üvöltjük, hogy NE JACK NE!
-Ez alap. - vigyorogtam rá, mire mindketten elnevettük magunkat. Brooklyn mozgolódni kezdett mellettem, mire gyorsan elköszöntem Penelope-tól és megígértem neki, hogy később visszahívom.
-Jó reggelt Beckham. - támaszkodtam a könyökeimre és nagyokat pislogva pillantgattam rá.
-Minden reggel erre szeretnék ébredni. - nyitotta ki végre a szemeit, mire én csak megforgattam azokat és rajta átmászva kiszálltam az ágyból, majd egy adag ruhával átszambáztam a fürdőbe. -Mondom én! - kiáltott utánam Brooklyn, mire csak mosolyogva megráztam a fejem. Letusoltam elintéztem minden teendőmet és visszamentem Brooklynhoz a szobámba. David is ott volt Brookkal.
-Blair! -Mosolygott rám David. Mosolya nem volt őszinte, láttam rajta.
-Mi van apával? - nyeltem nagyot. Valahol belül éreztem, hogy róla lehet szó.
-Felébresztették...
-De?
-Nem emlékszik kb semmire a baleset előttről.
-Nem érdekel, látni akarom. - ráztam a fejem és mindhárman elindultunk lefelé. Egyenesen a kórházhoz hajtottunk. Az ismerős 320-as szoba ajtaja csukva volt. A kezem a kilincs fölött lebegett, nem voltam képes benyitni. Az apukám van bent. De nem emlékszik rám. Brooklyn mellém lépett és a vállamra helyezte az egyik tenyerét.
-Bemenjek veled? - nézett rám biztatóan mire csak bólintottam egyet és kinyitottam az ajtót. Brooklynnal a sarkamban beléptünk és megláttam az apukámat. Még mindig zúzódásokkal, sebhelyekkel volt tele, de sokkal jobb színben volt még így is, mint amikor utoljára láttam. Rám emelte a tekintetét.
-Jó napot kívánok! - mosolyodott el. Nem tudja kik vagyunk.
-Szia apu.- próbálkoztam, hátha visszatérnek az emlékei.
-Apu? Én? - nézett zavarodottan először rám aztán Brookra. - Senki nem említette, hogy van gyerekem. Legalább a nevedet elárulhatták volna, mert ez így most nagyon kínos. - vakargatta meg a tarkóját. Aztán hirtelen felcsillant a szeme és felkiáltott. -Blair!
-Emlékszel a nevemre? - csodálkoztam.
-Igen. De sajnos csak a nevedre. Más emlék még nem jött elő...
-Megölelhetlek?- szaladt ki a számon. Apa furán nézett rám.
-Persze, te kis csacsi. Attól még, hogy nem emlékszem rád, ugyanúgy az apád vagyok és szeretlek. - Furcsa volt ezt hallani tőle, tudván, hogy nincsenek emlékei. Odaléptem az ágya mellé és szorosan megöleltem.
-Nagyon szeretlek, apu. - suttogtam a nyakába.
-Blair és ki ez az úriember? Csak nem a párod? Igazán összeilletek, mondták már?
-Jajj, apu, ő Brooklyn Beckham. És nem a párom. Igen mondták már... -Ebben a percben David lépett be egy dokival a nyomában.
-Á! Blair üdvözöllek megint itt!
-Jó napot kívánok! - mosolyogtam a dokira. - Mit kell tenni, hogy az apukámnak visszajöjjenek az emlékei?
-Nem tehetünk semmit. De elősegíthetik a folyamatot régi történetek mesélésével, fényképek mutogatásával. Az édesapját addig bent tartjuk amíg vissza nem térnek az emlékei. Véleményem szerint ez nem lesz több 1 hónapnál, de ki tudja.
-Köszönjük doktor úr. - mosolyogtam rá és visszafordultam apához, aki már elfeküdt az ágyán. A doki kiment és helyére jött egy nővérke.
-Elnézést, de Mr. Gardnernek pihennie kell. Kérem jöjjenek vissza holnap.

2.fejezet

Brooklyn leült mellém.
-Köszi amit a húgomnak mondtál a konyhában. Még csak négy éves de már most nincs önbizalma.
-Én csak az igazat mondtam.- vontam meg a vállam. - Nem értem miért rám akar hasonlítani... Ott van az anyukája, ezerszer szebb nálam.
-Te is gyönyörű vagy.- szólalt meg halkan Brooklyn. Felpillantottam rá.
-Nem kell ezt mondanod...
-Én csak az igazat mondtam.- vonta meg a vállát, engem utánozva.
-Édes vagy.- rámosolyogtam. Brook mindig is ilyen volt a lányokkal. Tudta mit kell nekünk mondani, mit akarunk hallani.
-Nem csobbanunk egyet?- vigyorgott rám.
-Öhm, nem tudom hogy hoztam e bikinit...- húztam el a szám.
-Nem kell az.- kacsintott csibészesen mire fejbecsaptam egy párnával nevetve.
-Attól még, hogy Beckham vagy nem hódol be neked minden lány! - csaptam meg a párnával minden szónál. Hangosan nevettünk. Brooklyn mindig felvidított ahogyan most is,amikor szomorú voltam. Romeo lépett be a szobámba.
-Na mi ez a hangoskodás fiatalok?- vigyorgott és nekifutásból egyenesen ránk vetődött. Brooklynnal összenéztünk és szavak nélkül is megértettük egymást.
-Figyi, Romeo.- kezdtem ilyen nyálas, cicababás hangon. Romeo már a falnál ült, így kicsit előre kellett hajolnom, hogy elérjem a combját. Tekintete megakadt a dekoltázsomon. Mese nincs, férfi, ráadásul kamaszodik. A szemem sarkából láttam, hogy Brook két párnáért nyúl és az egyiket a hátul lévő kezembe nyomta. - Mi lenne ha... -nem folytattam hanem Brooklynnal tökéletesen egyszerre kezdtük püfölni a díszpárnákkal szegény gyereket. Romeo menekülni próbálta ami egy idő után sikerült is neki. kifutott az ajtón és becsapta maga után azt. Röhögve dőltünk hátra az ágyon. Hirtelen lefagyott az arcomról a mosoly. Ezt Brook is észrevette.
-Mi a baj?- ült fel gyorsan és nézett rám.
-Szörnyű vagyok. Hogyan tudok így nevetni miközben apukám a kórházban van és nem tudni mi lesz vele? - temettem a kezeimbe az arcom. Tényleg, hogy lehetek ennyire szörnyű ember?
-Hé, Blair.- húzott magához, én pedig a karjai közé bújtam. A könnyeim hangtalanul folytak le az arcomon. -Nem vagy szörnyű. Dave se akarná, hogy itt szomorkodj ameddig fel nem ébred. - az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. - Kérlek ne sírj, jó? - törölte le a könnyeimet. Bólintottam és szoros ölelésbe zártam a fiút.
-Nem tudom mi lenne velem nélküled.- suttogtam halkan.

                                                                            ***
Másnap reggel amikor felkeltem csendes volt a ház. Victoria és David már nincsenek itthon, ahogy Harper és Cruz se. Romeoról és Brooklynról nem tudok semmit. Kikászálódtam az ágyból, és pizsiben (ami jelen esetben egy francia bugyi és egy trikó) lerobogtam a lépcsőn a konyháig. Nem találtam senkit ezért elkezdtem turkálni a hűtőben valami élelem után.
-Hmm, meg tudnám szokni ezt a látványt.- húzogatta a szemöldökét Romeo az ajtóban állva.
-Álmodozz csak Öcsisajt. - kacsintottam és elővettem a narancslevet meg alapanyagokat palacsintához. -Reggeliztél?
-Nem, még nem.
-Amerikai palacsinta jó lesz?- mosolyogtam rá.
-Tökéletes szivi. - villantott a középső Beckham fiú egy 1000wattos vigyort. Szememet forgatva kezdtem el a palacsintatészta előállításához.
-Bátyád itthon van?- pillantottam a pulton ülő fiúra.
-Asszem. Megnézzem ébren van e?
-Aha és ha ébren van kérdezd meg kér e palacsintát.
-Oké.- leugrott mellőlem és távozott a bátyja szobájához. Elővettem a palacsintasütőt és elkezdtem kisütni a palacsintákat. Romeo nem egyedül tért vissza, a bátyja a szemét dörzsölve lépett be a helységbe.
-Tényleg meg tudnám szokni ezt a látványt. - torpant meg Brooklyn. Romeo megint felpattant a pultra.
-Én mondtam.- vont vállat. Felpillantottam és észrevettem, hogy mindkét Beckham fiú alsónadrágban ül a pulton mellettem nem sokkal.
-Romeo... Nyuszis az alsógatyád? -vigyorodtam el, ugyanis Tapsi hapsi nézett rám vissza az alsóneműről.
-Hé, kikérem magamnak Tapsi hapsi nem nyuszi!
-Akkor mi?
-Tapsi hapsi! - oké érthető magyarázat. Inkább nem vitatkozom vele. Elkészültem a palacsintákkal. Leraktam az asztalra, a fiúk szinte rátámadtak.
-Tányér nem kéne srácok?
-Minek? - mondta teli szájjal Romeo. Férfiak. Elővettem magamnak egy tányért meg még három poharat és a narancslével együtt tértem vissza az asztalhoz. Gyorsan mentettem magamnak egy palacsintát és öntöttem mindenkinek inni. Banánt és epret és vaníliaöntetet raktam a palacsintámra és elkezdtem enni. Mire végeztem egy darab sem maradt abból a tucatnyi palacsintából. Elképedve néztem a fiúkat, hogy bírnak ennyit enni? És meg sem látszik rajtuk. Kegyetlen az élet. Elvittem a koszos poharakat, tányérokat a mosogatóba, visszaraktam a dolgokat a hűtőbe.
-Hagyjad a mosogatást, majd Judith megcsinálja. - legyintett Romeo.
-Nem, elmosogatok én, elvégre én csináltam a koszt. - vontam meg a vállam és nekiláttam elmosogatni. Hamar végeztem, letöröltem még a pultot és az asztalt és kimentem a nappaliba a fiúkhoz akik éppen videójátékoztak. Ledőltem melléjük és levettem az asztalról a divatlapokat. A Vogue-ban láttam egy szuper Michael Kors táskát. Amúgy is vennem kell új parfümöt.
-Srácok. Nem megyünk el vásárolni? - mindkettő fájdalmasan nézett rám. - Nyugi, csak egy táskát akarok venni. Meg parfümöt. Meg fürdőruhát és akkor tudunk fürdeni.
-Elég, ne folytasd. Felőlem mehetünk de nézzünk be a Burberry-be is akarok egy új sálat. - egyezett bele Romeo.
-Akkor menjünk vásárolni. - csapta össze a két kezét Brook és mindenki elvonult a saját szobájába öltözni. Kb 10 perc múlva már a kocsiban ültünk.
-Frank, majd hívom mikor jöjjön értünk. - szólt előre Brooklyn mire a sofőr bólintott és elhajtott. Pont a Burberry volt előttünk így bementünk. Romeo már 15 perce a hülye sálakat nézi mi meg szenvedünk Brooklynnal.
-Gyerünk, döntsd már el melyik legyen! - könyörgött Brook.
-Segítsetek. Ez a bordó vagy inkább a vajszínű?
-Vaj.- vágtam rá kapásból. Sikerült meggyőznöm, ugyanis a másikat rögtön visszarakta és elindult a pénztárhoz. Következő megállónk a Chanel volt. Gyorsan kiválasztottam a kedvenc parfümöm és már mentünk is tovább. A Michael Kors-ba sem időztünk túl sokat.
- Kell még valahová mennünk? - kérdezte Brooklyn.
-Aha fürdőruhát akarok még venni.
-Na ez jó lesz. - vigyorgott Romeo mire szolidan tarkón csaptam. Bementünk hát a Victoria's Secret-be ahol azonnal megfogtam vagy háromféle bikinit és már mentem is öltözni. Először a pink színűt próbáltam fel.
-Fiúk, segítsetek. - léptem ki a függöny mögül és fordultam egyet. - Ez milyen?
-Jó, de próbáld fel a többit is. - vonta meg a vállát Brook és Romeo is bólogatott. Ezután egy feketét próbáltam de ez nem tetszett magamon így meg se mutattam a fiúknak. Az utolsó egy fehér volt. Asszem ez lesz a befutó.
-És ez? - léptem ki és megint megpördültem.
-Azta. Ez rohadt jól áll rajtad.- fejtette ki véleményét Romeo.
-Oké akkor ez lesz. - visszamentem átöltözni. Kifizettem a bikinit és már mentünk is ki a kocsihoz, Frank már várt ránk. Büszkén ültem be szatyraimmal az ülésre.
-Nézd Brook, hogy virul a feje. Mint egy ragadozó a zsákmányaival.- bökte meg a testvérét Romeo.
-Haha nagyon vicces. - forgattam meg a szemem. Hazaérve még mindig csak hárman voltunk. Romeo telefonja megcsörrent így ő elvonult telefonálni.
-Basszus.- tért vissza közénk pár perc múlva.- Elfelejtettem, hogy 10 perc múlva fotózásra kell mennem.
-Frank még itt van gyorsan szólj neki.
-Jó ötlet én megyek is. Sziasztok.- rohant ki az ajtón. Leültem a kanapéra és elővettem a telefonom.
-Brooklyn csinálunk egy képet Twitterre? - pislogtam nagyokat. Odaült mellém. Mindketten vigyorogtunk.
@Blair_Gardner: @brooklynbeckham ♥
Kész. Percek alatt több száz retweet és komment érkezett. Elvonultam a szobámba. Elővettem az iPodom és zenét hallgatva futottam át újra a divatmagazinokat. Kopogtak.
-Gyere!- kiabáltam ki, mire Judith a házvezetőnő nyitott be.
-Mr. Brooklyn szólt, hogy vendégünk van. Kérem, Miss Blair, szóljon, ha bármire szüksége van.
- Köszönöm, Judith, igazán nem szükséges... - mosolyogtam rá és ő kiment az ajtón becsukva maga mögött azt. Pár perccel később megszólalt a telefonom.
-Halló.-szóltam bele.
-Te lány! Nem is tudtam, hogy Brooklyn Beckhammel randizol!
-Neked is szia Penelope. - forgattam a szemeimet. A legjobb barátnőm mindig is ilyen volt. Látott valami cikket velem kapcsolatban, rögtön hívott is. És az sem zavarta, hogy náluk vagy nálunk éppen éjszaka van. -És nem randizok vele. Most éppen náluk lakom, mert apának balesete volt.
-Ja igen, sajnálom. Puszilom apud. Amúgy Liv-ék még itt vannak?
-Aha ezért vagyok Beckhaméknél.
-Frankón mázlista vagy ugye tudod?
-Velük nőttem fel. - vontam meg a vállam bár ezt Penelope nem láthatta. - Mindegy. Milyen New York?
-Nélküled uncsi. De nyáron majd jössz és csapatjuk a bulikat!
-Okés.- nevettem. -Hallod, Pen, hány óra van nálatok?
-Hajnali 2. Miért?
-És holnap mész suliba?
-Aha apa mondta. hogy most már be kéne mennem.- Penelope apukája a leghíresebb lemezkiadó tulaja. Én is egy díjátadón találkoztam Pennel.
-Akkor húzzál aludni, mert táskás lesz a szemed.- Penelope mindig is a tökéletes megjelenésre törekedett.
-Jajj. Jóéjt, B.
-Jóéjt, P. - leraktam a telefont és tovább lapozgattam az újságot.
-Figyi Blair.- nyitott be Brooklyn mindenféle kopogás nélkül.
-Hmm?- pillantottam fel rá.
-Akkor jakuzzi?- vonta fel "csábosan" az egyik szemöldökét.
-Aha mehetünk csak átöltözöm. - kitoltam a fiút az ajtón, megfogtam a bikinim meg egy törülközőt és bevonultam a szobámhoz tartozó fürdőbe. Átöltöztem és kiléptem a szobám ajtaján. Brooklyn már ott várt egy szál fürdőnadrágban a telefonját nyomkodva. Amikor meghallotta, hogy kinyitottam az ajtót, felnézett és lassan végigmért.
-Tényleg jó ez a bikini.- vigyorodott el, mire szemforgatva elindultam a "wellness" részleg felé. - Hátulról is jó. - dörmögött az orra alatt Brook.
-Hallottam Beckham.- fordultam félig hátra, mire felemelte mindkét kezét védekezés képpen.

1.fejezet

-Blair Gardner kérem fáradjon az igazgatói irodába! - hallottam a hangosbemondóba, hogy engem hívatnak. Soha nem voltam rossz gyerek, nem kerültem bajba. Igazából nem is értettem miért hívatnak be. Az osztályban az összes szempár rám szegeződött, mire felálltam és elnézést kérve Mrs.Peterson-tól kisétáltam az ajtón. Az igazgatói elé érve bekopogtam és a titkárnő már nyitotta is az ajtót. Bementem és meg sem álltam az igazgatónő íróasztaláig.
-Jó napot kívánok, Mrs.Swan. Hívatott.- motyogtam halkan a cipőm orrát bámulva.
-Igen, kérlek Blair ülj le. - megvárta amíg leülök és nagyot sóhajtva folytatta. -Sajnálom, hogy ezt nekem kell közölnöm veled, de édesapád autóbalesetet szenvedett, most kórházban van. - Ne. Az apukám kórházban van. Nem veszíthetem el, nem marad senkim. A nő aki a biológiai anyám, ő elhagyta apát és engem alig egy hónappal a születésem után.
-Nagyon súlyos?- tettem fel a kérdést.
-Azt hiszem jobb ha most bemész a kórházba. Én nem tudom pontosan mi történt. - bólintottam és sokkos állapotban hagytam el az igazgatóit. Apa felesége, Liv most éppen Amerikában van a két fiával. Egyedül nem maradhatok abban a házban, előre tudom, hogy félnék. A folyosón láttam egy férfit a cuccaimmal a kezébe.
-David! - indultam felé és szinte belécsapódtam ahogy megöleltem. Apám legjobb barátja, rengeteg időt töltünk együtt, családostól járunk nyaralni. A Beckham család igazán közel áll a szívemhez. A második családom mondhatni.
-Szia Blair.- puszilt a hajamba. Kibontakoztam az öleléséből és elindultunk ki a suliból, mielőtt még kicsengetnek.
-Fogadjunk mennyire meglepődtek, hogy helyettem maga David Beckham lépett be az osztályterembe.
-Hát, mondhatni. De csináltam közös képet a tanárnőddel és adtam aláírást is mindegyik kis osztálytársadnak aki kért. - vonta meg a vállát. Beültünk David fekete Range Rover-be és egyenesen a kórháthoz hajtottunk. Berohantam és a recepciónál kiabáltam a nővel, hogy figyeljen rám. Oké, lehet túlzás kiabálni, meg éppen egy másik nővel beszélt de nekem sürgős dolgom volt. Kideríteni, hogy van apám. A recepciós végre rám figyelt.
-Hol találom Dave Gardnert?
-Ön hozzátartozója?
-A lánya vagyok! Az istenért mondja már hol van! - förmedtem rá újra a nőre.
-Kérem nyugodjon meg kisasszony...
-Hogy nyugodjak meg, ha azt se tudom mi van az apámmal?
-Hé, Blair! - lépett mellém David.- Elnézést, hölgyem, csak nagyon aggódik a lány az édesapjáért. - a recepciós szerelmesen nézett fel Davidre.
-Öhm.. Semmi probléma. Érthető. - kattintott kettőt a gépen.- Jobb szárny 320-as szoba.
-Köszönjük.- David futott utánam. -Blair állj meg! Nyugodj meg! - szinte berobbantam a liftbe ami felvitt minket a 4. Emeletre. David megragadta a karomat, hogy ne tudjak elszaladni. -Na. Ha megvártál volna, most már tudnád mi van Dave-vel.
-Mi? Mondjad! - torpantam meg de rögtön folytattuk utunkat a folyosó vége felé.
-Egy kis Fiat-os belerohant apád Jeep-be az egyik kereszteződésben. Mentő hozta be mindkettejüket, a Fiat vezetője még az intenzíven van. - kicsit megkönnyebbültem de még mindig aggódtam apáért. Bekopogtam a 320-as szoba ajtaján, mire egy nővérke kinyitotta és elvonult egy tálcával a kezében. Bementünk és megláttam aput bekötözött fejjel, zúzódásokkal, lila, kék zöld foltokkal teli arccal, testtel.
-Apa...-suttogtam és leültem mellé az ágyra. Egy doktor lépett be a kezében egy mappával.
-Á, Mr. Gardner hozzátartozói! - mosolygott ránk.
-Hogy van az apám?- néztem fel az őszülő dokira.
-Elég komoly agyrázkódása volt,erős fájdalomcsillapítókat kap. Mesterséges altatást igényel.
-Meddig alszik?- egyszerű kérdés. Remélem a doki is érti.
-Egy hétig biztosan. Utána meg a vizsgálatok eredményei döntik el.
-Köszönjük doktor úr.
-Kérem.- biccentett és elhagyta a szobát.
                                                                          ••••••••••
Kb egy óra múlva megint David kocsijában ültem, hazafelé tartottunk. Megállt a kapu előtt.
-Blair, menj, szedd össze néhány cuccod. Amíg Dave kórházban van nálunk fogsz lakni.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Semmiség. Nem hagyhatom, hogy a legjobb barátom 15 éves lánya egyedül maradjon hetekre. - mosolygott vissza én meg gyorsan bementem a házba és a szobám felé vettem az irányt. Elővettem egy nagy sporttáskát és mindenféle ruhát dobáltam bele. A fürdőből is összeszedtem a piperecuccom és még gyorsan a laptoptáskámba bedobáltam az iPadem, iPodom és a MacBookom meg a töltőket és már robogtam is lefele lépcsőn majd ki az utcára. David segített a csomagtartóba bepakolni a cuccom és már indultunk is hozzájuk. Nem lakunk messze egymástól így kb 5perc alatt meg is érkeztünk a Beckham villába. Harper rohant elénk a bejárati ajtótól.
-Blair!!-kiabált, mire nevetve felkaptam a négy éves kislányt és nyomtam egy puszit a homlokára.
-Harper! Hiányoztál.
-Te is nekem.- ölelt meg jó szorosan.- Anyu mondta, hogy egy darabig velünk laksz majd. Ugye játszunk?
-Biztosan játszunk sokat.- mosolyogtam rá, mire elvigyorodott. Leraktam a földre és mint akit puskából lőttek volna ki úgy rohant vissza a házba. David csomagjaimmal a vállán tessékelt be maga előtt az ajtón. A nappaliba érve megláttam Cruzt és Romeot, amint valami bugyuta mesét néztek a tévében.
-Sziasztok fiúk.- a két srác felkapta a fejét és rögtön átkapcsoltak valami lövöldözős filmre. David csak nevetett rajtuk ahogy én is. Odahajoltam és puszit nyomtam mindkét fiú arcára.
-Szia Blair. - hallottam a hátam mögül Victoria hangját.
-Victoria! Csodásan festesz, mint mindig. - öleltem meg.
-Nagyon sajnálom ami édesapáddal történt. Nálunk addig maradhatsz ameddig akarsz. Ja és beszéltem az igazgatónőddel, mostantól magántanuló vagy.
-Köszönöm, hogy elintézted. - mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit az arcára. Brooklyn ballagott le a lépcsőn egy szál alsóban. Hű. Eléggé kigyúrta magát azóta, mióta utoljára láttam.
-Brooklyn, kisfiam! Vendégünk van! Legalább egy póló lenne rajtad! -rivallt rá az édesanyja.
-Szia Brook.-köszöntöttem. Rám vigyorgott majd adott két puszit.
-Hali Blair. Mi járatban errefele? - folytatta útját a konyhába én meg követtem.
-Apu balesetet szenvedett és most itt leszek veletek egy darabig.
-Sajnálom.- nézett rám miközben a hűtőben turkált.- Cruz másról sem beszél mostanában csak rólad.- felnevettem.
-De aranyos. Mondd meg neki hogy keressen inkább egy korban hozzáillő lányt.
-És Romeo? Ő is fiatal még hozzád?
-Na mi van Brook? Kerítőt játszol?
-Nem, csak beígértem nekik hogy ha legközelebb találkozunk rákérdezek dolgokra nálad.
-Értem.- nevettem fel. Annyira abszurd volt. Ki ne vágyna arra rajtam kívül, hogy egyszer két Beckham srác is odáig lenne érte?
-Szóval?
-Igen, Romeo is fiatal. Egy tíz év múlva talán megkereshet ezzel megint de addig még várnia kell. Meg különben is nem randizok olyan fiúkkal akik olyanok mintha az öcséim lennének. Mondjuk mivel Beckhamek lehet kivételt teszek de nem biztos. - kacsintottam Brookra, mire felnevetett.
-Blair! Brooklyn! - hallottuk Harper hangját. Pár pillanattal később kicsapódott a konyha ajtaja és Harper trappolt be rajta.
-Na mizujs picur?- kapta fel Brooklyn és nyomott egy gumicukorbékát a szájába. A kislány felnevetett és megcsapdosta a testvére vállát.
-Ne már Brook így elhízok.
-Nekem így vagy tökéletes Harper.- a kislány egy óriási cuppanós puszit nyomott a bátyja arcára. Meghatottan figyeltem a jelenetet.
-De én úgy akarok kinézni, mint Blair! - mindketten rám néztek.
-Jajj, Harper, ne rám akarj hasonlítani.-léptem melléjük.- Te így vagy tökéletes ahogy vagy. Hozzáteszem remek géneket örököltél.- kacsintottam rá mire elvigyorodott és megölelt. Visszamentünk a nappaliba. A szőnyegen voltak a cuccaim, gondoltam felviszem őket az ideiglenes szobámba. Brooklyn mellém lépett és rögtön elvette a sporttáskám, Romeo megfogta a laptoptáskám, Cruz meg a válltáskám vitte a bátyjai után. Én felkaptam Harpert.
-Harper itt mindig ilyen a kiszolgálás? - vigyorogtam.
-Á, dehogy csak miattad van.- legyintett a fejét rázva. Követtük a fiúkat a második emeletre. Brooklyn szobája mellett van az én ideiglenes szobám, a jobb oldali folyosón. A bal oldali folyosón a többi gyerek szobája található. A srácok bevitték a cuccaim és sorba álltak, mint az orgonasípok. Először Cruz, majd Romeo és Brook arcára nyomtam egy-egy puszit. Harper szomorúan állt a testvérei oldalán.
-Engem kihagytál. - görbítette le a száját. Leguggoltam mellé és adtam egy puszit neki is.
-Hahó gyerekek.- lépett be David a szobába. - Hagyjátok kicsit Blairt, hadd pakoljon ki. Sorban kivonultak. Brook visszanézett rám majd becsukta az ajtót. Bármennyire is szeretem őket azért jó egy kis csend. Kipakoltam a cuccaimat a szekrénybe elővettem a tabom amikor kopogtak.
-Gyere.- szóltam ki. Brooklyn lépett be az ajtón most már felöltözve teljesen.
-Nem zavarlak?
-Nem, dehogy.- ráztam meg a fejem és felhúztam a lábaim törökülésbe, hogy Brook is elférjen az ágyon mellettem.