-Brooklyn Beckham! Most azonnal tegyél le! -visítottam. Mint aki meg se hallotta volna a szavaimat, fogott és beledobott a medencébe. -Brooklyn! - jöttem fel a víz felszínére.- Meghalsz! - kiáltottam és kimásztam a vízből és a fiú után eredtem. Lendületből ráugrottam a hátára, mire elesett és mindketten a földön kötöttünk ki.
-Baszki. - röhögött Brook. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors vagy.
-Ez van tesóm.- vontam meg a vállam nevetve. Ráültem a hátára és nem engedtem felállni a padlóról.
-Na leszállnál rólam végre Blair? - csapkodta a padlót mint egy óvodás. Felálltam és ő is rögtön felpattant. Bemásztunk a jakuzziba. Kényelmesen elhelyezkedtünk és hagytuk magunkat áztatni a meleg vízben. Kinyúltam a vízből a telefonomért (vízálló tok persze azért rajta van) és felnéztem Twitterre. Jött vagy 3000 új követőm. És egy csomó üzenetem. Megnyitottam az üzeneteket és kezdtem olvasgatni némelyiket. Eközben végig éreztem magamon Brooklyn tekintetét.
-Figyu Brook.- még csak fel se pillantottam a telefonom kijelzőjéről. - Mi lenne ha nem bámulnál?
-De gyönyörű vagy. - szólalt meg halkan. Ezzel elérte, hogy rápillantsak. Mélyen a szemembe nézett és elmosolyodtam. Mellé csúsztam és nyomtam az arcára egy puszit. Annyira jól esik amikor ilyeneket mondd bárki.
-Istenem, most annyi lány lenne a helyembe! - vigyorogtam Brookra mire felnevetett.
-De én nem akarom, hogy más lány legyen a helyedbe. - húzott közelebb magához. Így összeölelkezve pihentünk tovább a buborékok között. Brookkal mindig is közeli volt a kapcsolatunk de nem teljesen így, mint most. Régebben úgy viselkedtünk, mint két testvér, most meg lassan, mint valami nyáladzó szerelmespár. Persze nem bánnám, ha szerelmespár lennénk, sőt... Nem! Blair ilyenekre ne is gondolj! Feltápászkodtam álló helyzetbe majd kiszálltam a vízből.
-Hova mész?
-Nagyon elálmosodtam. - vontam meg a vállam és magam köré tekertem egy törülközőt. Nagyjából megtörölköztem és kibontottam a hajam. Visszatértem a szobámba, gyorsan átöltöztem valami kényelmesbe és már ugrottam is az ágyamba aludni egy kicsit. Nem sokkal később arra ébredtem, hogy valaki hirtelen rám ugrott.
-Harper!- öleltem magamhoz a kislányt.
-Blair! Úgy hiányoztál. - nyomott egy cuppanós puszit az arcomra.
-Te is nekem.
-Ugye ma te olvasol nekem este?
-Persze.- mosolyogtam rá.- De most menjünk vacsorázni! -kaptam fel az ölembe és lerobogtunk a lépcsőn egyenesen a konyhába. Már mindenki az asztalnál ült, csak ránk vártak. Vacsora után Victoria elvitte Harpert megfürödni, én meg leszedtem az asztalt és elkezdtem mosogatni. Brooklyn odaállt mellém és törölgette a vizes tányérokat. Már elég későre járt, legalább is Harpernek, ugyanis neki holnap oviba kell mennie. Mire végeztünk a mosogatással, mehettem is Harper szobájába olvasni neki. Nagyon hamar elaludt a kis drága, biztos nagyon fáradt volt. Bementem a szobámba és megijedtem, mert Brook ott ült az ágyamon.
-Úristen Brooklyn! Megijesztettél! -tettem a mellkasomra a kezem. A szívem vadul kalapált.
-Bocsi.-vigyorgott rám. - Csak gondoltam nézhetnénk valami filmet.
-Jó ötlet. Csak előbb gyorsan lezuhanyzok addig keress valamit.- kacsintottam rá, majd a pizsimmel elvonultam a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, elintéztem minden teendőmet és visszatértem Brookhoz.
-Hű.- nyitotta nagyra a szemeit ahogy meglátott. Lehet hogy nem az egyik Calvin Klein bugyimat és egy egyszerű szürke trikót kellett volna felvennem. De hát ha ez a pizsim akkor ez és kész.
-Na találtál valamit? -vágódtam le mellé az ágyra.
-Öhm aha. Megnézhetnénk A texasi láncfűrészest mondjuk.
-Horrort? Sötétben?
-Miért talán félsz?- vigyorgott rám kihívóan.
-Nem, csak fogok. - vigyorodtam el én is, ismerem magam, tuti félni fogok a film után egyedül a szobában. Brook megrázta a fejét és elindította a filmet. Esküszöm ez a film másfél óra szenvedés volt számomra. Kb végig Brooklyn nyakába temettem az arcom, mert a csávesz a láncfűrésszel mindenkit feldarabolt. Undorító beteges film az tuti.
-Blair, már vagy öt perce vége a filmnek. - simította meg a karom Brook, Felkaptam a fejem és vállon csaptam.
-Brooklyn Beckham! Miért nem szóltál?
-Élveztem a helyzetet gondoltam várok még egy kicsit.- vont vállat mire hitetlenkedve elnevettem magam. Kikapcsoltam a gépet és elfeküdtem alváshoz. Brooklyn már tápászkodott volna fel de megragadtam a karját és visszarántottam.
-Nem maradsz? - kérdeztem reménykedve, hogy nem hagy egyedül ez után a film után. Meg kiskorunkban is rengeteget aludtunk együtt, semmi fura nincs ebben.
-Vártam, mikor kérdezed meg. - kapcsolta le a lámpát és bebújt mellém a takaró alá. Mondom én, lassan olyanok leszünk mint a szerelmesek. Átkarolt én meg a mellkasára hajtottam a fejem. Próbáltam elaludni, de nem igazán sikerült.
-Na mi a baj, B? -szólalt meg halkan Brook.
-Nem tudok aludni. Egy 16 éves nehezen vallja be, de nekem hiányzik apa annak ellenére, hogy általában az idegeimre szokott menni a baromságaival.
-Minden veled egykorú így érezne a helyedben. -nyomott egy puszit a fejemre én meg szorosan magamhoz öleltem.
-Köszönöm, hogy vagy nekem Brooklyn. Nálad jobb barátot el sem tudnák képzelni. - megsimította hajam, majd hagytam, hogy az álom magával ragadjon.
***
Másnap reggel a nap sugaraira ébredtem. Fájdalmasan nyögtem fel és egy párnát dobtam az ablak felé, remélve ezáltal behúzódik a függöny. Nem is kell mondanom, hogy a tervem sikertelenül sült el.
-Brook,- nyöszörögtem.
-Hmm?- emelte fel arcát a párnáról.
-Csinálj valamit a függönnyel. Nem tudok aludni. - mutattam az ablak felé, mire Brooklyn elfordult az éjjeliszekrény felé elővett a fiókból egy távirányítót, amin megnyomott egy kék gombot mire a függöny lassan eltakarta az ablakot és a nap sugarait.
-Köszönöm. - motyogtam hálásan és perceken belül visszaaludtam. Nem sokkal később a telefonom pittyegésére ébredtem. Penelope hívott FaceTime-on. Gyorsan felvettem és álmosan pislogtam bele a kamerába.
-Szia B! Mizu?
-Szia Penelope! Éppen felkeltettél. - dörzsöltem meg a szemem és ásítottam egy nagyot.
-Upsz, bocsika. Nálatok ilyen sötét van? alig látok belőled valamit.
-Nem, csak be van húzva a függöny. De várj egy kicsit szerzek fényt. - átnyúltam a még mindig alvó Brooklynon a távirányítóért és megnyomtam a piros gombot mire a függöny szétnyílt. Nem hagytam teljesen szétnyílni, nehogy Brook felkeljen a hirtelen fényre.
-Máris jobb. Hűha csajszi te aztán ki vagy virulva! Kufircoltál egyet mostanság?
-Pen! -szóltam rá aki erre csak elnevette magát.
-Nyugi, babám, csak ugratlak. Jajj, meséltem, hogy szünet elején megyek egy hétre Londonba? Apa valami konferenciára megy én meg vele tartok, hogy láthassam a hülye fejedet.
-Ez komoly? Úristen Penelope! Ez csodás! Mindenképpen megyünk majd vásárolni, meg fagyizni meg minden ilyen tinilányos dolgot csinálunk! - nevettem fel halkan.
-Például fagyi evés közben bőgünk a Titanic-on miközben üvöltjük, hogy NE JACK NE!
-Ez alap. - vigyorogtam rá, mire mindketten elnevettük magunkat. Brooklyn mozgolódni kezdett mellettem, mire gyorsan elköszöntem Penelope-tól és megígértem neki, hogy később visszahívom.
-Jó reggelt Beckham. - támaszkodtam a könyökeimre és nagyokat pislogva pillantgattam rá.
-Minden reggel erre szeretnék ébredni. - nyitotta ki végre a szemeit, mire én csak megforgattam azokat és rajta átmászva kiszálltam az ágyból, majd egy adag ruhával átszambáztam a fürdőbe. -Mondom én! - kiáltott utánam Brooklyn, mire csak mosolyogva megráztam a fejem. Letusoltam elintéztem minden teendőmet és visszamentem Brooklynhoz a szobámba. David is ott volt Brookkal.
-Blair! -Mosolygott rám David. Mosolya nem volt őszinte, láttam rajta.
-Mi van apával? - nyeltem nagyot. Valahol belül éreztem, hogy róla lehet szó.
-Felébresztették...
-De?
-Nem emlékszik kb semmire a baleset előttről.
-Nem érdekel, látni akarom. - ráztam a fejem és mindhárman elindultunk lefelé. Egyenesen a kórházhoz hajtottunk. Az ismerős 320-as szoba ajtaja csukva volt. A kezem a kilincs fölött lebegett, nem voltam képes benyitni. Az apukám van bent. De nem emlékszik rám. Brooklyn mellém lépett és a vállamra helyezte az egyik tenyerét.
-Bemenjek veled? - nézett rám biztatóan mire csak bólintottam egyet és kinyitottam az ajtót. Brooklynnal a sarkamban beléptünk és megláttam az apukámat. Még mindig zúzódásokkal, sebhelyekkel volt tele, de sokkal jobb színben volt még így is, mint amikor utoljára láttam. Rám emelte a tekintetét.
-Jó napot kívánok! - mosolyodott el. Nem tudja kik vagyunk.
-Szia apu.- próbálkoztam, hátha visszatérnek az emlékei.
-Apu? Én? - nézett zavarodottan először rám aztán Brookra. - Senki nem említette, hogy van gyerekem. Legalább a nevedet elárulhatták volna, mert ez így most nagyon kínos. - vakargatta meg a tarkóját. Aztán hirtelen felcsillant a szeme és felkiáltott. -Blair!
-Emlékszel a nevemre? - csodálkoztam.
-Igen. De sajnos csak a nevedre. Más emlék még nem jött elő...
-Megölelhetlek?- szaladt ki a számon. Apa furán nézett rám.
-Persze, te kis csacsi. Attól még, hogy nem emlékszem rád, ugyanúgy az apád vagyok és szeretlek. - Furcsa volt ezt hallani tőle, tudván, hogy nincsenek emlékei. Odaléptem az ágya mellé és szorosan megöleltem.
-Nagyon szeretlek, apu. - suttogtam a nyakába.
-Blair és ki ez az úriember? Csak nem a párod? Igazán összeilletek, mondták már?
-Jajj, apu, ő Brooklyn Beckham. És nem a párom. Igen mondták már... -Ebben a percben David lépett be egy dokival a nyomában.
-Á! Blair üdvözöllek megint itt!
-Jó napot kívánok! - mosolyogtam a dokira. - Mit kell tenni, hogy az apukámnak visszajöjjenek az emlékei?
-Nem tehetünk semmit. De elősegíthetik a folyamatot régi történetek mesélésével, fényképek mutogatásával. Az édesapját addig bent tartjuk amíg vissza nem térnek az emlékei. Véleményem szerint ez nem lesz több 1 hónapnál, de ki tudja.
-Köszönjük doktor úr. - mosolyogtam rá és visszafordultam apához, aki már elfeküdt az ágyán. A doki kiment és helyére jött egy nővérke.
-Elnézést, de Mr. Gardnernek pihennie kell. Kérem jöjjenek vissza holnap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése